Classical Music Home

Welcome to Naxos Records

Email Password  
Not a subscriber yet?  
Keyword Search
 in   
 Classical Music Home > Naxos Album Reviews

Album Reviews



 

MOZART: Cosi fan tutte (Glyndebourne) (1935)


Naxos Historical 8.110280-81

   Café Momus, October 2008

English        Hungarian        German        Spanish
See latest reviews of other albums...

zéta
Café Momus, October 2008

A Naxos megint elénk tett egy csodát! A dupla CD-n a Cosi fan tutte első, 1934/35-ben készült lemezfelvételében gyönyörködhetünk. És ez bizony tényleg gyönyör a javából!

Hogy a legfontosabbal kezdjem: a karmesteri pultnál Fritz Busch állt. Ha nem figyelünk a régies hangzásra (ami csak a kor technikai körülményeit minősíti), bizony könnyen úgy találhatjuk, a valamikori legmodernebb felfogással találkoztunk. És tényleg! A XX. század végének Cosi-felvételei közül csak a legújabbak (pl. Harnoncourt 1991-es, Gardiner 1992-es, vagy Jacobs 1998-as lemeze) vetekedhetnek Busch meghökkentően friss tempóival, könnyed és átgondolt építkezésével, áttetszően finom és nemes zenekari hangzásával.

A valamikori glyndebourne-i előadás egyszerűen elsöprő, ami különösen annak fényében dicséretes, hogy a produkció annakidején összesen 40 lemezre fért csak rá (a HMV felkérésére készült), ami jelentősen befolyásolhatta a dirigens tempóit. S kiderült, hogy a lendületes sohasem szilaj, a visszafogott pedig nem lassú. S ez csak látszólag kis különbség. Ez lehet a lényeg.

Számtalan Cosi-felvétel és -előadás ismeretében döbbenettel vettem észre (számomra) új zenetörténeti összefüggéseket is. Még sosem tűnt fel, hogy a Fidelio hírhedten nehéz Leonora-áriája ennyire Fiordiligi II. felvonásbeli Rondójára („Per pieta, ben mio”) épült. Vagy hogy mennyire különbözik Ferrando és Guglielmo hódítása. Ahogy Dolinszky Miklós szellemesen írta: „Dorabella és Guglielmo viszonya egy játékos rokokó flört keretein belül marad, Ferrando és Fiordiligi érzelmekkel teli kapcsolatot alakítanak ki egymással”. És tényleg, a No.23-as duettnek („Il core vi dono”) esetünkben inkább csak (?) erotikus felhangjai vannak, míg a No.29-es kettős („Fra gli amplessi”) esetében, ahogy mondani szokás: megáll a levegő.

Busch-nak nem lehetett könnyű ennyire egységes szólistacsapatot összeválogatni. Számomra eddig a legnevesebb Cosi-produkcióknál is akadtak „gyenge láncszemek”. Nehéz is hat, azonos nyelvet-technikát-frazeálást alkalmazó énekest összegyűjteni, de ezúttal sikerült.

Fiordiligit a fiatal Ina Souez keltette életre. A majd két és fél oktávnyi szólam szélein némileg fémes hangszínnel énekel, de ettől eltekintve rendkívül üzembiztosan oldja meg a feladatot. A figura számomra még Seefried és Kanawa után is újdonságként ható nemességet tud sugározni.

Dorabellát Luise Helletsgruber alakítja. Ő az a típusú énekes, aki a drámai szoprán felől közelíti a szólamot. (A művésznő másik híres szerepe egyébként Donna Elvira volt, amit Busch-sal és Walterrel is rögzített.) Ez nem volt mindig olyan szokatlan, mint mostanság, amikor kontraaltok is próbálkoznak a feladattal. Helletsgruber a figura könnyelmű oldalát domborítja ki, imponálóan és lenyűgöző muzikalitással.

Despina a tipikus német szubrett hangon szólal meg, Irene Eisinger előadásában, aki egyike a szerep legadekvátabb alakítóinak, talán csak Reri Grist érte el ezt a színvonalat. Nem mókázik fölöslegesen, számos szólamtárssal ellentétben nem törekszik sem a primadonna, sem a játékmester szerepére.

Heddle Nash olykor kissé nazálisan énekli Ferrando szólamát (pl. az „Un’ aura amorosa” áriát), a második felvonásban meg inkább hősies hangszínnel adja a csalódott szerelmest, de alapjaiban pontosan hozza kora Mozart-tenorideálját.

John Brownlee markáns hangon, a szokásosnál idősebb Don Alfonso-figurát jelenít meg. A voce ugyan csak bariton, de sötét hangszínnel remekül adja a keserűen cinikus alakot. Előadása itt-ott túl is nő a szerepen, például a nyitójelenet végén, amikor korabeli Jagókat és Mefisztókat megszégyenítő gúnykacajt hallat, de szerencsére ezt csak ritkán alkalmazza.

A lemez egyik csúcsa a később neves rendezővé vált Willi Domgraf-Fassbänder Guglielmója. A szólista (aki egyébként Brigitte Fassbänder apja) gyakorlatilag mindent tud a figuráról, előadása rendkívül perfekt és kifejező, formálása Prey és Berry operacsúcsait ostromolja. © 2008 Café Momus





Naxos Records, a member of the Naxos Music Group