Classical Music Home

The World's Leading Classical Music Group

Email Password  
Not a subscriber yet?
Keyword Search
in
 
 Classical Music Home > Naxos Album Reviews

Album Reviews



 
See latest reviews of other albums...

kobzos55
Café Momus, April 2010

Megrögzötten konzervatív zeneszerető barátaimnak, akik számára a “meghallgatható“ klasszikus zene úgy az előző századfordulón véget ér, szoktam néhány olyan, az elmúlt száz évben keletkezett remekművet ajánlgatni, amelyekben kétségtelenül megjelennek az új zene jelei, ám mégsem extravagánsak, viszont gondolati gazdagságukkal és új eszközökkel is elért elementáris hatásukkal kiválóan alkalmasak arra, hogy bármely odafigyelő, elfogulatlan hallgatót megragadjanak, lenyűgözzenek. Ezek közt számos egyházzenei vagy általánosabb értelemben vett vallásos vonatkozású alkotás található, csak néhányat említve: Kodály Psalmus Hungaricusa, Stravinsky Zsoltárszimfóniája és a Requiem Canticles, Honegger Liturgikus szimfóniája, Penderecki Stabat Matere. Úgy érzem, James MacMillan Seven last Words című műve méltón foglalhatja el a helyét ebben az impozáns sorban, azon vallásos ihletésű alkotások között, amelyek a hallgatókat világnézetüktől függetlenül teszik rajongóikká.

Az 1959-ben született skót zeneszerző nevével 2003-ban találkoztam először, amikor a BBC Music Magazine CD-mellékletének 18 dalt felsorakoztató “The Pity of War“ válogatásában rám egyértelműen William Soutar The Children című versének MacMillan-féle megzenésítése tette a legnagyobb hatást. Alig néhány napja pedig a Tavaszi Fesztivál közönsége is megismerkedhetett a Veni, Veni Emmanuel címet viselő ütőhangszer-koncertjével, amelyet Budapesten is honfitársa, a zseniális Evelyn Glennie—akinek a mű ajánlása is szól—mutatott be. (Bár a jelen írás nem ama koncerttel foglalkozik, nem állhatom meg, hogy meg ne jegyezzem: szerény véleményem szerint a Seven Last Words lényegesen összefogottabb, mint a nagyon sok szép részletet felmutató, de egészében kevésbé rendezett versenymű.)

Az 1993-ban komponált, bő háromnegyedórás Seven Last Words-nek, az ősbemutató óta a világ számos pontján kirobbanó sikerrel előadott vonószenekari kíséretes kórusműnek ez már a második lemezfelvétele—itt, a szerző 50. születésnapja alkalmából megjelentetett korongon három, ehelyütt nem méltatott a cappella kórusmű mellett kapott helyet. Mivel a közreműködőkről és a felvételről maga MacMillan nyilatkozik nagy elismeréssel a lemez kísérőfüzetében, azokat dőreség lenne bármi módon “kívülről” értékelni.

A szerző három evangéliumból felváltva idézi Krisztus keresztfán elhangzó, szenvedéstörténetét lezáró hét utolsó gondolatát. Négy tételben más—hol latin, hol angol nyelvű—liturgikus szövegekkel egészíti ki a hét mondatot. Zenéjében MacMillan egy sor olyan effektussal él, amelyet a XX. század nagy zeneszerzői vezettek be, de egy pillanatra sem szakad el a komolyzene évszázadokon átívelő hagyományaitól. Ez a zene különösebb erőfeszítés nélkül befogadható, anélkül, hogy egy pillanatra is könnyeddé, felszínessé válna. Ha MacMillan kompozíciós eszköztárának egyetlen specifikumát kell kiemelni, az a szünetek szerepe: bámulatos érzékkel iktatja zenéjébe a jelentőségteljes csendet.

1: Father, forgive them, for they know not what they do (Lk 23.34: Atyám, bocsáss meg nekik, hisz nem tudják, mit tesznek) Visszafogott, méltóságteljes vonósdallam felett énekli a nőikar az első mondatot, amelyet a szerző szinte észrevétlenül vezet át a—most már vegyes karon felcsendülő, szaggatott vonóshangzatokkal kísért—“Hosanna filio David…“ virágvasárnapi akklamációba, és a zsolozsmás monotonitásában repetitív hatású “The life that I held dear'” nagypénteki responzórium megzenésítésébe. Az utolsó négy sorra a hangszerek elhalkulnak, a tételt a kórus zárja.

2: Women, Behold, Thy Son! … Behold, Thy Mother! (Jn 19.26-27: Asszony, nézd, a fiad! … Nézd, az anyád!) Nagyon érdekes a rövid szöveg megjelenítése a második tételben. Háromszor hasít a dermesztő csendbe a kórus “Women, Behold, Thy Son!“ kiáltása—hosszú szünetekkel elválasztva. Csak a harmadik ismétléskor lép be a zenekar, s ettől kezdve a—kissé a XX. század második felének nagy lengyel zeneszerzői iskolája által kifejlesztett hangzáskép nyomában haladó—vonószenekari hangzások ölelik körül a mondat további nyolc ismétlését. A tétel végén egyetlenegyszer a férfikaron szólal meg a második mondat: “Behold, behold, behold Thy Mother!”

3: Verily, I say unto you, today thou shalt be with me in Paradise (Lk 23.43: Bizony mondom neked, még ma velem leszel a mennyben) A tétel a mindössze háromsoros nagypénteki vers (“Ecce lignum crucis…“) rendkívül szép, romantikus értelemben dallamos variációi hangoznak el, az előző tételek drámai zaklatottsága után békés megnyugvást nyújtva. Előbb basszus-, majd tenor-, s végül alt-kettős variációit halljuk. Kissé zaklatottabb zenekari átvezetés után, csak a tétel legvégén énekli el a szoprán-kettős a címadó verssort.

4: Eli, eli, lama sabachtani? (Mt 27.46: Éli, Éli, lamma szabaktani? vagyis Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?) Az arámi nyelven elhangzott fájdalmas kérdés kísérőzenéje sötéten mormoló nagybőgőkön és mély férfihangokon indul, a tétel közepére fokozatosan éles hegedű- és szopránhangok nagy hangmagasságaiba emelkedik, s végül visszaereszkedik a sötétség és a magány mélységeibe.

5: I thirst (Jn 19.28: Szomjazom!)
Szinte statikus, alig mozduló hangokon szólal meg többször is a két szó, s közben a kórus szaggatott, visszhangszerű énekkel idézi a nagypénteki panasz (“Ego te potavi…”) szavait. Hatalmas crescendo-diminuendo vonószenekari tremoló zárja a tételt.

6: It is finished (Jn 19.30: Beteljesedett!)
A zenekar és a kórus két ellentétes pólust alkot az utolsóelőtti tételben. A vonósok nyers, erőteljes, kalapácsütés-szerű akkordjai után kezdi a kórus—éteri magasságokban, álomszép dallammal—énekelni a nagypénteki responzóriumot: “My eyes were blind with weeping…“. A tétel legvégén ismét felhangoznak a kemény akkordok, s a durva közbelépések lassan elnyomják az éneket, győzedelmeskedik a barbárság.

7: Father, into Thy hands I commend my Spirit (Lk 23.46: Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet) Az utolsó tétel indítása a második tételben alkalmazott technikát idézi: háromszor—hosszú, jelentőségteljes szünetekkel elválasztva—kiáltja a kórus a “Father” szót, harmadszorra elhangzik a mondat többi szava, s a “spirit“ szó közben hatalmas tremolóval belép a zenekar, majd az ének elhallgat, csak a vonósok játszanak tovább. Mint a szerző mondja: “megindító látni Nagypénteken, amikor az emberek igaz könnyeket hullatnak, mintha Krisztus halála személyes tragédiájuk lenne. Ebben az utolsó tételben, a hosszú postludiumban, a liturgikus kapcsolat megtörik, és egy személyesebb érzésnek adja át helyét: tradicionális skót siratóénekre rezonáló zene jelenik meg“. Fájdalmasan szép siratót szólaltatnak meg a vonósok, aztán a téma egyre töredezettebbé válik, mind gyakoribb csendek szakítják meg, s mikor az utolsó hang is elhal, jön a zenét követő hosszú csend—ennek gondolatokkal megtöltése, a további elmélkedés már a hallgató feladata…

(A magyar nyelvű evangéliumi idézeteket a Katolikus Biblia 1973. évi kiadásából vettem.) © 2010 Café Momus






Famous Composers Quick Link:
Bach | Beethoven | Chopin | Dowland | Handel | Haydn | Mozart | Glazunov | Schumann | R Strauss | Vivaldi
4:44:12 AM, 31 July 2014
All Naxos Historical, Naxos Classical Archives, Naxos Jazz, Folk and Rock Legends and Naxos Nostalgia titles are not available in the United States and some titles may not be available in Australia and Singapore because these countries have copyright laws that provide or may provide for terms of protection for sound recordings that differ from the rest of the world.
Copyright © 2014 Naxos Digital Services Ltd. All rights reserved.     Terms of Use     Privacy Policy
-208-
Classical Music Home
NOTICE: This site was unavailable for several hours on Saturday, June 25th 2011 due to some unexpected but essential maintenance work. We apologize for any inconvenience.