Classical Music Home

Welcome to Naxos Records

Email Password  
Not a subscriber yet?  
Keyword Search
 in   
 Classical Music Home > Naxos Album Reviews

Album Reviews



 
See latest reviews of other albums...

BaCi
Café Momus, February 2010

Bár Erich Wolfgang Korngold nem is olyan régen, 1897-ben látta meg a napvilágot a világviszonylatban közelinek mondható Brünn városában, mégis csak kevesen ismerik a komolyzene hazai rajongói közül.

Valóban, ha mondjuk, a kortárs Richard Strauss mércéjével mérjük Korngold zenéjét, zongorázni lehet a különbséget. De ha félretesszük professzoros szemüvegünket, belebújunk háziköntösünkbe s egy tál vaníliás aprósüti mellett leülünk a TV elé egy hollywoodi neoromantikus lélekbemászós ejtőzésre, akkor mindjárt felértékelődik a szimfonikus filmzene atyjának tekinthető osztrák szerző életműve. Merthogy akkor járunk legjobban, ha Korngold alkotásait a múlt század első felének amerikai mozizenéje felől közelítjük meg.

Bizony nagyon korán, már tizenéves korában remekül megérezte, mi az, amivel rajongókat tud szerezni a szimfonikus műfajnak. A 14 éves korában papírra vetett Schauspiel Overture-ben nincs semmi olyan harmóniai ötlet, vagy eget rengető melódia, melyért lenyűgözve epekedhetne az emberiség apraja-nagyja. Mégis, ha a lepörgő lemez után meg kellene fogalmaznom, mi az, amit érzek e muzsikát hallgatva, talán a testben szélsebesen áradó boldogságot jelentő eufória szó lenne a legelső, mely eszembe jut. Minden csillog-villog, a legkisebb zenei ötletet, dallamfordulatot is beszédes kosztümbe öltözteti a pazarul alkalmazott rezek és okosan belevegyített fafúvók hangszínkavalkádja. Még egy kis csilingelés az ütőktől, egy kis ügyesen elhelyezett pizzicato, némi hirtelen támadt, viharos nagybőgő mélyrezegtetés—és máris ámulva csodáljuk a szívet tépően felsíró triviális hegedűdallamokat.

Ha még hozzáképzelem Errol Flynn sármos mosolyát (ő volt ugyanis a főszereplője annak az 1939-ben készült Robin Hoodnak, melyért Korngold először kapta meg az Oscart) teljes a főműsoridős mozi érzetem. Gonoszkodom—de az egészen bizonyos, hogy 14 évesen nem sokan mozognának ilyen otthonosan egy szimfonikus zenei szövetben, ahogy azt annak idején Korngold tette.

A Sok hűhó semmiért zenéje négy évvel később, azaz a szerző 18 esztendős korában született. Körülbelül hasonló életérzéseket támaszt, mint elődje. S ha Önök most a nemes shakespeare-i anyag nemtelen muzsikába való fojtásától félnek, azt kell mondanom: nincs igazuk! Zseniális nyelvezete mellett Shakespeare ereje nagyrészt az emberi érzelmek, indulatok bőséges tárházában rejlik. Egy pillanat alatt elsöprő szerelmek születnek, hirtelen felindulásból elkövetett párviadalok tarkítják a történeteket, éveken át hurcolt sérelmek gabalyítják a szálakat—úgy tűnik: ha a hollywoodi szövegírók több hangsúlyt fektetnének a verselésre, nem is járnánk olyan messze az angol drámaíró világától.

A lemezen elsőként megszólaló, 1945-ben keletkezett Hegedűverseny is hozza Korngold zenekarának minden csillogását. De itt már valamivel többről van szó, mint egy egészen egyszerű anyag feltupírozásáról. Tetten érhetők a kortársak hangjai. Valami nemes ottragadt R. Strauss zenéjéből, néhány kéretlenül átsejlő pillanat jelenik meg Walton vonós versenyműveiből. És ettől az egész mindjárt teljesen mássá válik, mint egy kellemes esti kikapcsolódás. A lemez anyagából igazán a hegedűversenyt ajánlom az Önök figyelmébe. Ez a darab van annyira nemes anyag, hogy meg lehessen ítélni: a mexikói zenekar valóban jó együttes, akik minden megerőltetés nélkül, egyenrangú partnerként muzsikálnak a kiváló hegedűs Philippe Quinttel.

Könnyen emészthető, mégis jó muzsika, mely éppen úgy igényt tarthat a hozzáértők figyelmére, mint a laikus közönség kegyeire. © 2010 Café Momus





Naxos Records, a member of the Naxos Music Group