Classical Music Home

Welcome to Naxos Records

Email Password  
Not a subscriber yet?  
Keyword Search
 in   
 Classical Music Home > Naxos Album Reviews

Album Reviews



 
See latest reviews of other albums...

mg
Café Momus, October 2008

A Naxos kiadta Dohnányi két hegedűversenyét, amerikai karmesterrel és szólistával, skót zenekarral. Dicséretes, tiszteletre méltó tett. Ha nem lenne jellemző a kiadó szinte minden lemezborítójára az olcsó, minden komolyabb vizuális elképzelést nélkülöző tipográfia és képi elrendezés, azt gondolhatnánk, nem egy kiemelt kiadvány ez a Naxos életében. Hogy ez mennyire célt tévesztett gondolat lenne, azt az is bizonyítja, hogy a lemez egy Dohnányi műveit csokorba szedő széria része.

Bele is lapozok a kísérőfüzetbe, ahol találok egy-egy képet az előadókról. A szólista Michael Ludwig, akár egy tíz évvel korábbi James Bond-film címszereplője mosolyog ránk, JoAnn Falletta pedig a sikeres nők kedélyével, karmesteri pálcával a kezében. Zenei élményeimet az elmúlt napokban amúgy is meghatározzák a női karmesterek.

Ha már úgyis elkövettem a hibát, hogy előbb nézelődöm, és olvasgatok, mint zenét hallgatok, akkor gyorsan ránézek a karmesternő honlapjára, kutyaharapást szőrével. Semmi csicsa, határozott, nagy betűk, és sok információ. Kép Bernsteinnel, kép Perlmannal, valamint más amerikai nagyságokkal és kevésbé nagyságokkal. Diszkográfia, főleg amerikai szerzők, sok-sok bemutató, némi elhajlás a gyűjteményes kiadványok, és a könnyedebb hangvétel felé (például zenei válogatás ünnepekre, és Babar, az elefánt zenei lemezen). Egy-két újabb kattintás, és fény derül a művésznő írói, sőt költői vénájára is. Publikál itt, ott, amott. No de milyen karmester ő?

Az első, 1915-ös keltezésű hegedűverseny borongós ősködből bontakozik ki a zenekar egészén. A stúdiók világában és a hangtechnikában nálam jártasabb személy könnyen megállapíthatja, hogy a hangképzési minőség, amit hallunk, mennyiben Falletta és a zenekar, és mennyiben a hangtechnikus érdeme. Mindenesetre a Királyi Skót Nemzeti Zenekar tónusa gyönyörű, fényes, ugyanakkor selymes, és ez bizony így marad végig a lemezen. A klasszikus kompozíciós szabályok értelmében hamarosan belép a szólóhegedű is, nem kevésbé fület gyönyörködtető orgánumban. Olyan szépen szól Dohnányi versenyműve, hogy az már-már gyanús, de ezen célszerű továbbsiklani, és akkor kimondottan kellemes hallgatni a lemezt. Jöhet persze a vita, hogy Dohnányit ki hová helyezi a nemzetközi és a magyar zenei palettán, az óhatatlan szembeállítás Bartókkal, Kodállyal, a nemzeti érzés, és a hazaszeret alapjaiban különböző zenei lenyomatai felett való merengés.

Célszerűbb azonban a két, egyenként négytételes versenyművet végre önmagában szemlélni. Az az érdekes, hogy mindkettőben érzek egy kis keresgélést, már ami a zenei megformálás módját illeti. A korábbi, d-moll concerto a romantikus zenekarkezelés teljes fegyverzetével a maga nemében mégis megállapodottabbnak tűnik számomra. Az élete teljében lévő, bár az I. világháború árnyékában komponáló zeneszerző valamiféle magabiztossága, megállapodottsága jobban kihallható ebből a darabból, mint a kései c-moll koncertből. Az idős komponista a második hegedűversenyt a II. világháború után, az Egyesült Államokban írta, melynek civilizációs, kulturális ezerarcúsága újabb nagymértékű osztódáson ment keresztül, és a világ egészében hirtelen kinyílt. Ez az eklektikus hatás, ha nem is átütően, de valamelyest érzékelhető a darabban. Továbbra is meghatározó saját, széles ívekre és merengő terjedelmességre egyaránt hajlamos stílusa, emellett a néha dallamfonalat és „józanságot” vesztő monológokban ott egy kis Bartók is, aztán a zárótétel egy bravúrral formált élénk finálé, mintegy 60 évvel korábbról. A zenetörténet ezt tartja tán a jelentősebb darabnak, ám szubjektíve nekem mégis az első kedvesebb, igen hatásos zenekari főtémájával, mely a zárótételben visszatér, nem sokkal a mű csillogó befejezése előtt. © 2008 Café Momus





Naxos Records, a member of the Naxos Music Group