Classical Music Home

The World's Leading Classical Music Group

Email Password  
Not a subscriber yet?
Keyword Search
in
 
 Classical Music Home > Naxos Album Reviews

Album Reviews



 

SCHOENBERG: Moses und Aron


Naxos 8.660158-59

   Café Momus, January 2007

English        Hungarian        Spanish
See latest reviews of other albums...

Balázs Miklós
Café Momus, January 2007

Nem kell a Mózes és Áron opera elkötelezett rajongójának lenni ahhoz, hogy belássuk, Schönberg zenével kísért ószövetségi témájú drámájának lemezfelvételeivel messze nem állunk olyan jól, mint mondjuk a Kékszakállúéval. Távol álljon tőlem, hogy kisebbíteni akarnám Bartók operájának jelentőségét—kivált, hogy az évforduló áhítatának múltával a felemásra sikerült emlékévi események pozitív-negatív utórezgései még mindig a fülemben csengenek -, mindazonáltal legjobb meggyőződésem, hogy Arnold Schönberg a huszadik század egyik legjelentősebb operáját írta meg a Mózes és Áronnal, s ehhez képest az eddig forgalomba került mintegy fél tucat számottevő hanglemez szégyenteljesen kevésnek tűnik számomra.

Még akkor is, ha a Mózes-opera fájdalmasan csonkán maradt, s a harmadik felvonás tragikus végkifejletének mikéntjét (valójában egészét) csak a műsorfüzetből informálódva tudhatjuk meg. Vagyis, hogy Ábrahám Istene, a deus absconditus (a rejtőzködő Isten—le Dieu caché), az “egyetlen, véghetetlen, mindenütt jelenvaló, láthatatlan és ábrázolhatatlan” (bár a német Unvorstellbarer inkább elképzelhetetlent jelent), a “minden Gondolatnak alján” lakozó Isten, aki a második felvonásban kíméletet nem ismerve dönti le a hamis bálványt, a megzenésítetlenül maradt befejező részben halálra sújtja Áront. Valahogy úgy, ahogy egy évszázaddal korábban egy talján fiatalember, bizonyos Giuseppe Verdi Nabucco című operájában tette az asszírok kevély királyával: ha halállal nem is, de elméjének megbomlásával és erejének elvételével büntetve őt.

Ahogy Schönberg operájának már elkészültében, helyesebben el-nem-készültében keserű sors jutott, úgy fájdalmasan törvényszerűnek hat, hogy utóéletében is mostohán bánjon vele a recepció. Főképp, ha tekintetbe vesszük, hogy a Mózes és Áron elviekben már elnyerte méltó helyét a 20. századi zene történetében, sminden magára valamit is adó kézikönyv kitüntetett pozíciót biztosít neki a kánonban.

Persze szerepe van ebben a Bartók javára szinte kiütéssel eldőlt versenyben a pusztán materiális követelményeknek is; Bartók operája csupán két énekes szereplőt foglalkoztat, továbbá nem ír elő kórust—helyesebben előír (sóhajt a vár!) de kockázatok híján igen gyakran elhagyják még lemezfelvételen is -, míg Schönbergé, bár a nem túl jelentékeny mellékszerepektől eltekintve valóban csak a két főalakra fókuszál, nagyszámú kórust kér az előadóktól. A mű a színpadra állításkor sem ígérkezik könnyen abszolválható feladatnak, hiszen a hetven vén megjelenítése a szokásos, a szükségeshez képest mintegy harmadnyi operaházi kórista szerepeltetésével erősen illúzióromboló hatást keltene, s ez a lemezstúdióban sincs másképp. De nem csupán azért érdemes a Kékszakállút citálni másodjára is, mert a Mózes és Áron legalább annyira nehezen színpadra alkalmazható darab (egyes korabeli vélemények mindkettőt előadhatatlannak bélyegezték), mint a Bartóké, és nem is pusztán a vészes túlstilizáltság, vagy—Schönberg esetében—a markáns eszmei mondanivaló mindent felülíró volta miatt. De azért is, mert, éppen a stilizáltsággal összefüggésben, jószerivel alig van szükség látványra, vizuális jelzésrendszerre ahhoz, hogy a mű a maga teljeségében megmutassa önnönmagát, s ez nemhogy könnyíti, de nehezíti a színházi megvalósítást.

A korábbi évtizedekben nekünk kelet-európaiaknak, ahogyan más Schönberg-műveknél is, kizárólag a Herbert Kegel-féle, 1976-ban rögzített Eterna-felvétel volt hozzáférhető. Hogy Kegel immár harmincéves, lipcsei olvasata száz sebből vérzett, sokunknak csak akkor vált világossá, mikor Pierre Boulez előbb a Sonynál (1974), majd a Deutsche Grammophonnál (1995) elkészített újabb felvétele is elérhetővé vált. De bármennyire is hitelesebben, pregnánsabban szólt Boulez avatott Mózes és Áronja, a keletnémet verzióban hallható Reiner Goldberg varázslatos Áronját aligha tudja feledtetni egyik is.

Ezen Naxos-lemez műsorát 2003 decemberében, a néhány éve a tekintélyes német szaklap, az Opernwelt által az év operaházának választott dél-német teátrumban, a Stuttgarti Operaház előadásán rögzítették. Nem volna szerencsés a rendezésről megnyilvánulni olyankor, ha csupán a produkció akusztikus megvalósulását volt alkalmam hallani, de a kísérőfüzetben mellékelt képek tanúsága szerint e színrevitel teljes egészében a jelenbe helyezi a cselekményt, és igencsak takarékoskodik a díszletekkel—egyéb, a szcenikára vonatkozó következtetések levonásától tartózkodnék, s a továbbiakban a zenei produktumra szorítkozom.

A Mózes szerepét vállaló Wolfgang Schöne, nyugodtan állítható, kivételesen jó eredménnyel birkózik a schönbergi, a Gurre-Liedertől a Pierrot lunaire-en át kimódolt sajátos Sprechgesang-technikával. Schöne Mózese bölcs és higgadt, magától értetődően megfontolt vezető, aki saját vállán hordja a sorsüldözött nép fátumát (vagy sorstalanságát?); mértékadó szerepformálással és vokális kultúrával képviseli a mózesi “tiszta szellemet”. Az amerikai Chris Merritt (Áron), aki már Boulez második Mózesében is énekelte a szólamot, kevesebbet nyújt, mint Schöne, s kevesebbet, mint egykori önmaga. Hangja fénytelenül, kopottan, a magasságokban forszírozottan szól, nem mindig képes az Áron-szerephez tartozó ékesszólás kritériumait, a tenor szólam eksztatikusságát énekesként teljesíteni. Viszont komoly erénye az alakításának a megfontolt, túlzásoktól mentes, bár a klasszikus elokvencia ismérveinek nem mindig eleget tevő, de a hittel meggyőzés és meggyőződés művészetével való avatott hatáskeltés; mindazonáltal az ároni spontán kifejezőkészség mögött érezni a mózesi gondolat roppant súlyát.

A mellékszerepekben hallható énekesek (Irena Bespalovaite, Bernhard Schneider, Michael Ebbecke, Karl-Friedrich Dürr) jó teljesítményükkel emelik az előadás színvonalát, mely egészében mindenekelőtt a karmester, Roland Kluttig munkáját dicséri. Kluttig nem kis feladattal küzd, mikor a szólisták, a zenekar és a kórus (a Stuttgarti Opera énekkara mellett a krakkói Lengyel Rádió Kórusa is szerepel az előadásban) különösen kényes szólamait kel összehangolnia. Vezénylése nem a drámai fordulatok kiélezett szituációit emeli ki, inkább a cselekmény és a zenei szövet egységére összpontosít: példásan közvetíti a zenébe átmentett mózesi mély gondolatiság és az Áron képviselte, érzékletes képekben való tapasztalás ellenétét. © 2007 Café Momus






Famous Composers Quick Link:
Bach | Beethoven | Chopin | Dowland | Handel | Haydn | Mozart | Glazunov | Schumann | R Strauss | Vivaldi
1:11:19 PM, 24 July 2014
All Naxos Historical, Naxos Classical Archives, Naxos Jazz, Folk and Rock Legends and Naxos Nostalgia titles are not available in the United States and some titles may not be available in Australia and Singapore because these countries have copyright laws that provide or may provide for terms of protection for sound recordings that differ from the rest of the world.
Copyright © 2014 Naxos Digital Services Ltd. All rights reserved.     Terms of Use     Privacy Policy
-212-
Classical Music Home
NOTICE: This site was unavailable for several hours on Saturday, June 25th 2011 due to some unexpected but essential maintenance work. We apologize for any inconvenience.