Classical Music Home

The World's Leading Classical Music Group

Email Password  
Not a subscriber yet?
Keyword Search
in
 
 Classical Music Home > Naxos Album Reviews

Album Reviews



 

HANSON: Merry Mount


Naxos 8.669012-13

   Café Momus, January 2008

English        Hungarian
See latest reviews of other albums...

zéta
Café Momus, January 2008

A Naxos kiadta Howard Hanson 1934-ben bemutatott operáját, A derűdombot. No lám, gondolnánk, egy világpremier! Pedig nem—már a bemutató évében rögzítették, nem is akármilyen körítéssel, hiszen az ősbemutató szereplői vonultak be a stúdióba annakidején. Bradford szerepében a nagy Lawrence Tibbett-tet hallhatjuk, Lacklandet a neves Puccini-tenor (és nem sokkal későbbi Met-direktor), Edward Johnson alakította, a dirigensi pálcát pedig maga Tullio Serafin forgatta. Legmeghökkentőbb az olasz Maestro jelenléte, akiről nem igazán köztudott, hogy bő évtizedes amerikai periódusában nemcsak az olasz repertoárért volt felelős, hanem ő volt a kortárs-specialista is, akinek egy halom ős- és amerikai bemutató fűződik nevéhez. E minőségében működött közre Hanson említett opuszának világra jövetelében, egyúttal ez volt a MET-ben a legutolsó premierje is.

Hansonról a magyar olvasó keveset tudhat. Az 1896-ben született amerikai komponista hosszú élete során (1981-ben hunyt el) hazájának dédelgetett kedvence volt. Azon kevesek közé tartozott, akiktől a Metropolitan operát rendelt, és a legismertebb amerikai zenekarok is (a New York-i Szimfonikusoktól az NBC Symphony Orchestráig) rendre műsoron tartották szimfonikus alkotásait. Legismertebb a II. szimfóniája, melyet Serge Koussevitzky rendelt tőle a Bostoniak számára. Negyven évig igazgatta az egyik legtekintélyesebb amerikai zeneiskolát, a Music Eastman Schoolt, mások mellett még Bartók is tanított nála egy ideig. Hanson tehát próféta volt saját hazájában.

Hanson 1927-ben olvasta Nathaniel Hawthorne The Maypole of Merry Mount című írását (magyarul 1979-ben jelent meg az Európánál, Gy. Horváth László fordításában, A derűdombi májusfa címmel). A skarlát betű világhírű alkotója ebben a novellájában a misztikus-babonás XVI. századba viszi olvasóit, a puritánok által kiközösített és elnyomott csoport életébe enged bepillantást. Az epikus jellegű novellából Richard L. Stokes, amerikai zenekritikus írta a librettót. A premier Hanson, és minden idők legnagyobb kortárs sikerét hozta az amerikai teátrumban, s a napisajtó a legelső amerikai operának aposztrofálta a művet. Később a lelkesedés gyorsan lelohadt, s a színház—immáron épp Johnson vezetése alatt—kilenc előadás után szép csendben levette a műsorról az előadást.

Pedig Hanson operája nem értéktelen alkotás. A komponista biztosan kezeli az ellentétes színpadi szituációkat, érzékenyen jeleníti meg a különféle érdekcsoportok összecsapásait, s találó eszközökkel mutatja be hősei jellemét. Kiválóan hangszerel, s bár nagyszámú zenekari apparátust használ, de az mégsem fedi le az énekeseket. Szinte minden rendben lenne, de egyvalami hiányzik: az egyéni zenei invenció. Persze szerzőnk ezen könnyedén segít, bár korántsem sajátos módon. Ha Hanson receptet készített volna megoldásairól, az valahogy így nézne ki:

„Végy egy jól kifejlett témát, nem baj, ha kissé elcsépelt, lényeg, hogy közismert legyen. Szakképzett asszisztensed segítségével az alapanyagot gyúrd össze kellő tömörségűre. Keverj bele némi Richard Strausst, de ügyelj, hogy ne legyen túl átható. Hígítsd némi Ravellal, majd fűszerezd egy kevés egzotikus népzenével. Hagyd állni egy kis ideig, s ha lehűlt, öntsd le az egészet jó sűrű, tömény Puccinivel. A hatás nem maradhat el.”
Hát igen! Hanson operája rendesen idéz, szinte egyik szerzőből bukik át a másikba, majd vissza. Szellemesen és élvezetesen. Valaki azért hiányzik a sorból. Nem fogják kitalálni: Howard Hanson.

Az 1996-ban Seattle-ben rögzített élő előadás remek körülmények között készülhetett. A Seattle-i Szimfonikusok Gerard Schwarz irányításával pompás hangzást produkálnak. A dirigens remek tempókkal tartja mindvégig fent a mű feszültségét. A kórusok a feladatuknak megfelelően, főleg a tömény és súlyos együttesekben remekelnek.

A sejthetően hosszabb próbafolyamat meghallatszik szólisták pontos és kiegyensúlyozott teljesítményén. A női főszerep, Lady Marigold Sandys szólamának tulajdonosa, Lauren Flanigan kissé jellegtelen hangszínnel, de szép, homogén hangon, rendkívül kifejezően énekel. Walter MacNeil (a neves bariton, Cornell fia) szárnyaló, vivőerős és egészséges hangon, bár némiképp egysíkúan ábrázolja Sir Gower Lackland nemes figuráját. A felvétel legszebb pillanata a Bradford szólamát éneklő Richard Zeller szép meleg hangjához kötődik. A Bradford álmát ábrázoló jelenet egyben a hallgató számára is pontosan jelzi, hogy komponistánk számára nem lett volna teljesen reménytelen saját hangjának megtalálása ebben a sűrű rengetegben. A megszámlálhatatlan kisebb szólam gazdája is pontosan és kifejezően állt helyt.

Szép, érdekes és tanulságos felvétel Stravinsky és Bartók kortársáról. © 2008 Café Momus






Famous Composers Quick Link:
Bach | Beethoven | Chopin | Dowland | Handel | Haydn | Mozart | Glazunov | Schumann | R Strauss | Vivaldi
7:24:55 AM, 17 April 2014
All Naxos Historical, Naxos Classical Archives, Naxos Jazz, Folk and Rock Legends and Naxos Nostalgia titles are not available in the United States and some titles may not be available in Australia and Singapore because these countries have copyright laws that provide or may provide for terms of protection for sound recordings that differ from the rest of the world.
Copyright © 2014 Naxos Digital Services Ltd. All rights reserved.     Terms of Use     Privacy Policy
-208-
Classical Music Home
NOTICE: This site was unavailable for several hours on Saturday, June 25th 2011 due to some unexpected but essential maintenance work. We apologize for any inconvenience.