Classical Music Home

Welcome to Naxos Records

Email Password  
Not a subscriber yet?  
Keyword Search
 in   
 Classical Music Home > Naxos Album Reviews

Album Reviews



 
See latest reviews of other albums...

zéta
Café Momus, October 2007

Mutualizmusnak hívja a szaknyelv a szimbiózis mindkét fél számára előnyös változatát. Hamarjában az a példa jut eszembe, hogy az egyébként ragadozó vízilovak örömmel fogadják egy bizonyos madár jelenlétét a hátukon, aki készséggel megtisztítja az elérhetetlen testrészt az élősködőktől.

No, a zenében is van példa efféle közös megegyezésen alapuló „együttélésre”, amely mindkét fél számára csak előnyöket jelent. Itt van például Igor Stravinsky és Robert Craft szép lassan hat évtizedes szimbiózisa, mely a komponista 1971-es halálával sem szakadt meg.

Az ifjú zenerajongó Craft még a Juilliard School hallgatójaként, 1944-ben levélben kereste meg korának nagy zeneszerző-fenegyerekét, a nála majd negyven évvel idősebb Stravinskyt. A komponista válaszolt, és a kapcsolat hamarosan gyümölcsözővé vált. Első megközelítésre azt gondolhatnánk, hogy egyoldalú viszony volt ez Mester és Tanítvány között, de nem így volt. Craft hamarosan megtalálta, mivel viszonozhatja hatékonyan Stravinsky atyai segítségét. Előbb a szaksajtó számára, majd később önálló kötetekbe (ha jók az információim, szám szerint kilencbe) rendezve jelentette meg beszélgetéseiket, mely a közönséggel való új (és újszerű) kapcsolatot jelentette az idősödő zeneszerző számára.

E kötetek a szakma mellett a XX. század zenéjében nehezen eligazodó nagyközönség számára is utolérhetetlen kincset jelentettek, s sokat segítettek Stravinsky ultramodernnek hitt zenéjének befogadásában. De Craft is jól járt, hiszen a sokoldalú komponista jóvoltából a korszak vezető (sőt, mára szinte megkerülhetetlen) Stravinsky-tudorává nőtte ki magát. (Volt persze ennek a szimbiózisnak gyengéje, Stravinsky titkárnője a komponista halála után kiadott írásában nem igazán pozitívan állította be Craftot, de most ezt a kérdést itt hely hiányában inkább ugorjuk át.)

Jutott eszembe mindez a Naxos legújabb lemeze kapcsán. A Stravinsky születésének 125. évfordulójára kiadott album már a nyolcadik a Mester műveit bemutató sorozatban. Fentiek tükrében nem fognak meglepődni Olvasóink, hogy a lemezt (éppúgy, mint az előző hetet is) Robert Craft pálcája nyomán hozták tető alá. Merthogy, mint jeleztem már, Craft nem szűnt meg a komponista odaadó híve lenni annak 1971-es halálával, hanem folytatta tevékenységét, s szép lassan az elsőszámú Stravinsky-interpretátorrá nőtte ki magát. (És a nyolcadik X-én túl is igen aktív.)

A CD-n a hosszú pályája során folytonosan megújuló Stravinsky alkotóperiódusainak különféle stációiba tekinthetünk bele. Az 1931-es keltezésű Hegedűversenyt a fiatal (és a booklet fotója alapján igen csinos) amerikai hegedűművésznő, Jennifer Frautschi tolmácsolásában ismerhetjük meg. Frautschi hibátlan vonókezeléssel, feszes tempóban, imponáló intonációs biztonsággal szólaltatja meg a nyaktörő versenyművet 1722-es Stradivariusán. Ha valamit hiányolhatunk az egy esztendővel ezelőtti felvételen, az talán csak az a szlávosan maszkulin érzés, mely a zeneszerző minden munkáját markánsan áthatja. Viszont ennek ellensúlyozására a művésznő előadása—teljesen érthető módon—hordoz valami nőies finomságot, mely különösen az elégikus részletekben új színekkel gazdagítja a versenyművet.

A Zvezdolikij, magyarul Csillagarcú címet viselő férfikari kantáta Stravinsky fiatalkori alkotása, hiszen 1911/12 fordulóján keletkezett Usztyilugban, ahol a Mester azidőtájt a nyarait töltötte. Hosszú ideig pihent a fiókban, mígnem 1939-ben a már világfi alkotását a Brüsszeli

Rádiózenekar és Kórus bemutatta. Nem könnyű művecske ez a mindössze négy és fél perces kantáta. Stravinsky talán elsőnek itt fogalmazta meg oratórikus harmóniai hitvallását, mely az 1930-as Zsoltárszimfóniában teljesedett ki. Saját, meglehetősen összetett formanyelvét bravúrosan ötvözte a pravoszláv kórusok hangjával. Lemezünkön egy 1992-es felvételen a Szent Lukács Zenekart és a Gregg Smith Kórust halljuk. Pompásak!

Az 1920-as születésű Szimfónia fúvós hangszerekre egy jópofa kísérlet. Úgy vélem, Stravinsky ebben a szűk nyolcperces műben próbálta ki először, hogy hatásos lehet-e a zenéje kizárólag fúvós hangszerek környezetében. Valószínűleg sikeresnek minősítette, mert később számos hasonló felállású alkotás készült (így a már említett Zsoltárszimfónia is). Amúgy a szimfónia egy remek Stravinsky-panelekből összeálló tanulmány, de új gondolatot keveset tartalmaz. A 2001-es felvételen a Huszadik Század Együttese működik közre.

Ha megkérdeznők a világ zenészeit, melyik az a XX. századi mű, amely a legerősebb hatást tette az utókorra, a többség nagy valószínűséggel a Le Sacre du Printemps-t nevezné meg. És tényleg, némi képzavaros túlzással azt mondhatjuk, hogy minden 1920 utáni mű (és/vagy szerző) egy kicsit (s némelyek jobban) Stravinsky köpönyegéből bújt elő. A Tavaszi áldozat ugyanis párját ritkító remekmű. Szerzője is olyannyira fontosnak tartotta, hogy az 1913-as elkészültét követően 22-ben, 43-ban, majd 67-ben is átdolgozta.

Bár Craft maga több ízben rögzítette a darabot, az ünnepre való tekintettel ezúttal egy vadiúj előadás került CD-re. Az idén januárban rögzített felvételen (éppúgy, mint a Hegedűversenyen) a Philharmonia Orchestra játszik. Tolmácsolásukban egy minden ízében kiérlelt produkciót ismerhetünk meg, végtelenül precíz előadásban, tűéles ritmusokkal. A revelációként ható CD-t minden Stravinsky-rajongónak, s a szerzővel most ismerkedőnek egyaránt szívből ajánlhatom. © 2007 Café Momus





Naxos Records, a member of the Naxos Music Group